Gyerekkorában egy a német határhoz közeli holland faluban élt. Gyakran figyelte a helyieket ahogy a kutyáikat képzik. Nagyon érdekesnek találta Később segédkezett a fogómunkához az idősebbeknek, valamint a határőrség egységeinek. Abban az időben még nem beszélhettünk munkakutyákról, vagy kiállítási kutyákról.
Az első nőstény kutyáját egy
ismerős német fiútól kapta, aki tenyésztette a németjuhászokat. Akkoriban nem
volt szabadhatár, ő átdobta a határ egyik feléről a pénzt, a fiú pedig átdobta
neki a kiskutyát. Á szüleinek volt egy nagy élelmiszerüzlete. Nem kapott tőlük
engedélyt a kiskutyára, ezért a pajtában rejtette el. A kaja nem volt gond.
Négy hét múlva azonban az édesapja rátalált, de megbékélt vele. Azt mondta a
segéd munkáért kapta az idősebbektől. Később ettől a tenyésztőtől vett egy
hímet is, amit kiképzett.
Gyerekként érdekelte a rendőrség
és a katonaság is. Húszévesen belépett a holland rendőrséghez.
Miután elvégezte az iskolát
Hollandia déli részére költöztek feleségével. A város főhadnagya érdeklődött,
hogy be akar-e kerülni a helyi K9-es egységbe. Ez csak természetes volt. Mivel
nem talált az elvárásainak megfelelő németjuhászt, egy malanois - belga juhász
keverékkel kezdett. Az a kutya akkorra két segédet küldött kórházba. Ezzel a
kutyával négyszer ment szolgálati vizsgára, háromszor sikeresen.
Akkoriban kétévente le kellett
tenni a szolgálati vizsgát ahhoz hogy állományban maradjanak. A malanois kiváló
volt, de persze elvei és szíve a németjuhászokhoz húztak, ám nem talált
elvárásainak megfelelőt. Ezért kezdett el tenyészteni.
A tenyésztést 1973-ban, Németországban található kutyákkal kezdte. Az
első fedezőkan Marko v. Cellenland. Greif v. Bielkopf az elvárásainak akkor
legmegfelelőbb őrzővédő kutya volt. Háromszor használta fedeztetésre. A legelső
tenyész szuka Rena v. d. Boxhochburg volt, átlagos szuka, jó vérmérséklettel.
Jól fogott, de nem volt ismert.
Tőle és Markótól született Anjou van Tiekerhook. Anjou fedeztetve lett Hero van
Lauerhoffal és megszületett Beauty van Tiekerhook. Beauty és Greif utóda,
Esthera lett az elsődleges tenyészszuka. Nagyon határozott, az engedelmességi
munkában makacs, de jól fogó kutya volt. Könnyedén fogott karra, majd
ruhára/testre, emberre. Kemény volt az utcán, de kiszámítható a családi
környezetben és jól kijött a gyerekekkel. Ő teljesen fekete volt. Megvolt az
ideális tenyész szuka. Kemény, magabiztos és tévedhetetlen minden helyzetben.
Több alkalommal is használta.
A korai '80 – ás években
különvált a munka és a küllemvonal a németjuhásznál. Csak a munka vonallal
foglalkozott. Ekkoriban találkozott Alfred Hahnnal, a Basickor Schloss
kennelből. Tenyésztés szempontjából ő hatott rá leginkább. Ő mutatta fel a
legjobb munka típusú kutyákat. Alfred küllembíró volt, ő is a sötét sálé
kutyákat kedvelte. Biztosra vette hogy egyes a sötét színezethez köthető
genetikai tulajdonságok a munkaképességgel is összeköthető a német juhásznál.
Kezdetben a fekete – cser, sötét sable és a fekete volt elterjedt. Alfréd által
találtam rá Greif Lahntalra és fiára Sagus v. Busecker Schlossra. Greif és
Sagus kemény kutyák voltak, 10 alkalommal voltak fedezőkanok.
A németjuhászra gyerekkora óta
vágyott. Más fajták munkában elért teljesítményét tiszteletben tartja, de a
németjuhász az igazi. Célja az egészséges, genetikailag erős kutyák
tenyésztése. Kutyákat, amik még jobb kutyákat hozhatnak a jövőben. Számára a
kemény kutya szilárd minden helyzetben. Nyomkövetésnél képesnek kell lennie a
váratlan körülmények ellenére helytállni. Szigorúan követnie az utasításokat,
nem hagyva el a csapást. Végrehajtja a következetes fegyelmezési utasításokat,
nem befolyásolják külső tényezők. Őrzésnél teljes/teli pofás/, erős, komoly
fogása van. A fogás természetesen legyen
teljes, de legyen több mint egy teli fogás. A kutyának ösztönösen kell harcolnia a segéddel. Ki kell hívnia a
segédet.
Néhány kutya elég vehemensen és dominánsan támad a segédre. A
különbséget nem minden bíró veszi észre hiányos ismereteik miatt. Őrzésnél hány
bíró látja a kutyát szembesülve a segéddel, a csibészkarért nyüszíteni? Ezek a
kutyák is magas pontszámot kapnak, tenyésztenek velük, amiből még rosszabb
kutyákat kapunk. Ez a fajta elbírálás öli meg a munkaképességet.
Legkedveltebb vérvonala a Greif, Sagus,
Falko v. Haus Sindern.Ezt a vonalat egyesítette a Fero Zeiter Himmelreich
vonallal. Párhuzamosan tenyésztett Greiffel és Feroval, hogy megőrizze a
munkaképességet. Használta a tenyész vonalakban Xato Bose Nachtbarschft-ot.Ez a
kutya a Greif vonallal nagyon kemény utódokat adott. A legjobb saját tenyésztésű
nőstény Vixen van Tiekerhook a Greif és Fero vonal keresztezéséből. Amikor
bevette Yoschy v.d. Dollenwiese – t a tenyésztésbe a fogás újra kemény és
teljes volt. Yoschy apja Troll Bose Nachtbarschft volt, Fero fia. Fero 7
hónapig volt a kennelben, ezalatt megfigyelhetőek voltak kiváló képességei és
néhány hibája. De azok valószínűleg kiképzési hibák voltak, nem ösztönös
hiányosságok. Ebben a vonalban erősen megvoltak a kiemelkedő tulajdonságok.
Yoschy-tól származott még néhány Kk1 – es kutya. Mikor Nick v. Heiligen Bosch
be lett vonva a Yoschy vérvonalba megszületett Max és Manus van Tiekerhook.
Nick és Yoschy keresztezése jól alakult, ezért fedeztettem 2,2 alkalommal
Nickkel, 3,3 alkalommal Yoschyval, a tenyésztési vérvonal kialakításához. Ekkor
született Ziggy, Escha és még néhány jó mondioringes kutya. Quick ,Yoschy
vonalából származik. Noery ,Nick lánya. Gina, Nick lánya. A következő lépés
Nick vonaltenyésztése volt. Noery és Max szuper kutyákat adtak. Ziggy Escha és
Catch tovább vitték ezt a vonalat. Néhány ígéretes nőstény Noeska-Nadja (Qiuck
X Jim), Laika (Thaira X Jim) és Radja (Catch X Jim) biztosan továbbörökítette
még ezeket a tulajdonságokat. Egy jól
örökítő állat generációkon át örökítik képességeit. Greif, Fero, Nick és Yoschy
ilyenek voltak. Biztos voltak még hasonlóak, de ez a kennel őket használta.
A számára legkedvesebb kutya Rick
van Tiekerhook 1983 – ban született, Greif és Esthera fia volt. Vele indult az
Európa Bajnokságon. Ez még a WUSV előtti időkben volt. Rick egy lenyűgöző felépítésű
kan volt, majdnem teljesen fekete. Nagyon gyors volt, az őrzése pedig az egyik
valaha látott legjobb. Kiváló nyomkövető is volt. Rick legjobb párosítása
Steffi volt. Steffi almában született Belgiumban a híres Orry von Haus Antverpa
2x-es Világkupa első helyezett. Másik kedvenc Sagus és Fanja- egy elég harapós
veszélyes szuka- fia Lanzo van Tiekerhook. Mindenek fölött persze Max, akit a
kemény válogatott nőstényeinek köszönhet. A vonaltenyésztés megőrzi a keménységét,
dominanciát, szociális agressziót. Az egyetlen eredménye a küllem vonal
eredményeinek, hogy megfigyelhető mekkora hatással van a környezet genetikai
állománya a vérvonalakra.
Az első, amit egy kölyökkutyán látni kell mikor megszületik, hogy
egészséges, megtalálja az anyját, szopni kezd, verseng. Ha nem látszik az
ösztönössége elaltattatják az állatorvossal. Természetes környezetbe
nevelkednek a kölykök, 6-7 hetes korukban már tesztelhető, hogy fognak rongyra.
Hergelik őket, hogy újra és újra harapjanak. A legtöbb jó kiképző preferálja
először a stabil határozott fogást, az agressziót később kell kihozni az állatból.
Kiképzőként ez az elfogadott. De tenyésztőként a határozottságot és az
agressziót is látni kell. Innen mérjük fel a genetikai háttér adottságait. Erre
kell szelektálni a munkaképesség megőrzéséhez.
Az őrzővédő kiképzést mindig a tenyésztő szemszögéből mérlegelte. Főleg
szukákat tartott meg és főként saját tenyész szukaival is dolgozott. A
fogómunkát fogó hengerrel /dámival/ kezdi.8hónapos korukra keményen kell
fogniuk a kart, hosszúra engedett támadásnál. Látni kell a genetikát, nem a
pontok számítanak. Fontos, hogy a felugatás erős legyen. A zsákmányszerzésbe és
őrzésbe vetett agresszió legyen egyensúlyban. Ezekre ügyel kiképzéskor. Az
agressziót a kezdetektől ki kell hozni. A kutyának kapcsolatot kell
kialakítania az őrzés és a zsákmányszerzés között. Mostanra az ő kutyáiban
megvan a kellő egyensúly. A legfontosabb, hogy az ösztönök legyenek előhívva,
ne legyen természetellenes a munka. Különböző helyzetekben, pályán kívül kell
megfigyelni a kutyát. Utcán, mezőn, erdőn, természetes közegben.
Jelenleg a tenyésztés jövője aggasztó. A mai kutyás sport, technikai
támogatásával együtt, - labda, - nagyon sok „látszatkutyát” hoz létre. Ez nem
baj, de sok bíró nem érti/látja a különbséget, akár csak a segédek. Sok segéd
nem a bírónak segít értékelni, inkább a kutyát bátorítja. Bevonva a pénzt,
politikát, önzést, egyre lejjebb süllyedünk. Mostanra változtak némileg a
dolgok, Gunther Diegel-Jurgen Ritz hatására, de öt évvel ezelőtt németjuhászok
még kaptak V. besorolást csak kiképzés alapján. Tenyésztői szemmel egy kiváló
minősítésű kutyának különleges genetikai háttérrel kell rendelkeznie '60-as
években az SV – bene megjelentek a showkutyák. / küllemszelektált/ Az SV úgy
döntött beveszik az örző-védő vizsgát a Tenyész csoport kategóriába Manheimben.
Az SV elnöke vizsgáztatott, de a kutyák nem tudtak teljesíteni. Két kutya a
munkavonalból kiváló lett, Bodo v. Lierberg az első, illetve testvére Bernd a
második lett. 15-16 évesen már ott volt azon a vizsgán, egy szukát vitt a munka
vizsgára. A szuka kiválóan dolgozott. A kiállítás után az emberek elkezdték az
őrzővédő munkát, kissé jobb lett a helyzet. Aztán jött az új elnök, Dr.Rummel és az örzővédő teljesítmény
visszahanyatlott. Mostanában mégtöbb politikai elv nyomul be. A politikával,
pénzzel, önzéssel Walter és Hermann Martin romokba döntötte a németjuhász
tenyésztést. Miattuk különült el ennyire a küllem és munkavonal. A két testvér
okozta a németjuhász fajta bukását. Nagy kutyák csípő és könyök problémákkal, a
túl sok belső vonaltenyésztés előhozta a betegségeket. A sportban és a rendőri munkában a
munkavonalat keresték, mert a küllemben semmi nem maradt. Juhászok pedig
Malikat használtak. A legtöbb munkakutya
tenyésztőnek a fogás számít, nekem a felépítés is. A munkakutyások pontokra hajtanak, a
showkutyások az első helyezésre, de ezek a dolgok genetikailag szegény
állományhoz vezetnek. Jelenleg a show és munkavonal között nincs
egyensúly.1996 óta Összevont/Egyetemes Sieger- vizsga van, amin a BSP és
Siegerhauptzuchtschau/ erről lövésem sincs?/ válogatott kutyák indulhatnak. Ez
nem túl szerencsés, mivel a kutya mindkettőre nem használható. Ezek
középkategóriás kutyák, amelyek nem örökítenek kiválóan.
Néhány éve a KORUNG szabályai megváltoztak. A változtatások a
showkutyák érdekében történtek, akik nehezen tették le az SchH.1/Kk1 vizsgát. A
KORUNG változtatásaival az SV megpróbált javítani a kutyák minőségén. Ez egy
teória, mi történik a mindennapi életben? A bírók és a bennfentesek a saját
szabályaik szerint, a saját ízlésüknek megfelelően döntenek. Vegyük, hogy
KORUNG alatt, a kutyának eresztenie kell, ahogy a segéd felmutatja a botot, de
nincs ütés. Egy jól irányító vezető már átmegy a KORUNG vizsgán...ez történik
ma.
A kutyássportot megfertőzte a
politika, pénz, önzés. Félő, hogy ez már nem változik. A rangsor elején az
SV-áll, és a Holland VDH ezt elismeri. A szabályok kielégítik a nagyravágyókat,
ezen ma nem tudunk változtatni. Ha a németjuhászra mint munkakutyára gondolok,
a jövője aggasztó. Egyre több munkakutya tenyésztő gondolja, hogy ezek az
állatok otrombák. Váltanak malira. Ez már baj. Fordította Domokos Norbertné Breki
Bea. forrás: Steinhart fórum netboard 2012.