Utánunk az özönvíz!
Azok az a sportszervezetek és
egyesületek, akik elfogadják azt, hogy a folyamatosság és a fejlődés a céljuk,
az alapszabályzatuk teljesen megegyező ezzel. Ugyanez igaz arra is, hogy mi azt
kívánjuk, hogy a sportunkat, hobbinkat az utánunk következők is folytatni
tudják. A mi esetünkben ez azt jelenti a szó legteljesebb értelmében, hogy a
szabadidős foglalkozást a németjuhász kutyával, és a sokat emlegetett
sokoldalúságát. A szervezeti felelősség, ami egy tisztán szakértelmet követel
meg, a tetőjétől a legaljáig, az a terület, ahol szükséges, hogy a fontos
döntések egybe essenek a fajta érdekeivel, és azok hasznára váljék.
A fajta alapítójának, Max von
Stephanitz kapitánynak, nem véletlenül voltak e szavai: „A német juhászkutya
legyen egy munkakutya, ezért küzdöttem egy életen át!” A sokirányú fejlődések
és a magától értetődő szociális, társadalmi változások mind befolyásolják ezt,
de magának az elvnek érvényben kell maradnia, és a célnak nem szabad
megváltoznia. És ezt gondosan be is kell tartani. Honnan van ez a bevezetés?
Péntek este, mikor a fő tenyész szemlén az ŐV-rész véget ért, kaptam egy
riasztó hívást egy sportbaráttól, aki a helyszínen volt, mesélte, hogy nagyon
sok SchH2 de még a SchH3 vizsgával rendelkező kutyák sem tudtak az ŐV-ben teljesíteni.
Vasárnap este a láthattam, hogy milyen sok kan és szuka nem felelt meg a
követelményeknek. És itt kivétel nélkül mind kör. 1 kutyákról van szó, akik a
körungon „ÖMT Kifejezett” minősítést kaptak. A kiesettek száma soha nem volt
ilyen magas.
Véleményem szerint, idén az ŐV-
munkát idén kis mértékben szigorúbban ítélték meg, de nem annyira, mint az
előző évekhez képest. Mesélték nekem, ha a segéd munka kivitelezése, minden
esetben egységes lenne, akkor az valószínűleg még több kieséshez vezetett volna.
Nagyon lényeges eltérések voltak a teljesítményvonalú kutyák és az ún.
küllemkutyák között. Na jó, a helyzet nem rosszabbodott tovább, de a
különbségek hangsúlyosak. Néhány évvel ezelőtt, mikor még én is saját
szemtanúja voltam ennek a szokásnak és irányzatnak, ahogy a Fő tenyész szemle
ŐV-t kezelték. Ott születetett bennem az a megállapítás, hogy az ítéletek egy
része valóban csak az alsó határát súrolja a „kifejezett” minősítésnek, néhány
pedig az alatta helyezkedik el. Azok a kutyák is, akik rátámadáskor a
védőkarról leestek, azok is egy kielégítő értékeléssel versenyben tudtak
maradni.
Azok a kutyák, akik a támadást a
kívánatos módon (energikus megragadással) hárítják el, azokat szemmel láthatóan
leminősítették. Ez most valamivel kicsit jobb lett, de közel sem jó a helyzet.
Úgy látszott, hogy az SV-vezetése politikai adottságok révén azt a megoldást
választotta, hogy mindenki elégedett legyen ezekkel. Az ember azt gondolná,
hogy a nyilvánosság elégedett! Csak így tovább!
Véleményem szerint jó megoldás nem lesz sohasem.
Ezen irányvonal kiteljesedése már
évekkel ezelőtt sejthető volt. Ez épp úgy tükröződik az egyes értékelésekben
is, mint üzletileg, politikailag vissza fogják utasítani, minden olyan
javaslatot, véleményt, ami a német juhászkutya, mint munkakutya tenyésztés
lényeges javulásához vezetne. És itt szeretnék visszatérni a fajta
fennmaradásához.
Ha a fejlődést elemezzük, és
szeretnénk megpróbálni, a szó legteljesebb értelmében tenni is érte valamit,
akkor nem kell egyetemet végeznie az embernek ahhoz, hogy az alábbi
következtetésekre jusson. Akár a vizsgaszabályzat, akár a tenyész alkalmassági
meghatározások mindenben elég egyértelműek és érthetőek. Ebből semmit sem
tartanak meg. Ehhez még meglátásom szerint a tetterős fordulatok és az ehhez szükséges
értekések is hiányoznak. A lánc a személyek, akik a fajta fennmaradásáért
jelentős szerepet, felelősséget vállalnak, a következők: a vezetőség, a Kinológiai
és kiképzési bizottságok a tenyésztők a teljesítménybírók a körmesterek.
Természetesen ennek a láncnak vannak további tagjai is (pld: a kiképzők és
mások). Én, itt most csak ezekre, a csoportokra korlátozom a figyelmet.
Meggyőződésem, hogy e csoportokon van a súlypont, a fajta fennmaradása
szempontjából. A vezetés / elöljáróság Az alapszabályzatban és
vizsgaszabályzatokban egyértelműen meg van határozva a cél, épp úgy, mint a
fajtaleírásban is. Az elmúlt évtizedekben az egyes nézőpontok kissé eltolódtak,
de alapjaiban ez nem rázta meg ezt az elvet. Papíron minden maradt a régiben,
itt csak egyes rendelkezéseket kellet megváltoztatni, kijavítani.
Gondolataim önkéntelenül is a Martin-éra idejére kalandoznak vissza,
mikor is az ő hatásukra, egy új német juhászkutyát akartak kialakítani.
Véleményem szerint ekkor kezdődött a jelentős eltérés a fajta standart-tól.
Beszélik, hogy a nem egyedül tették, amit tettek, de tekintve a befolyásukra,
semmit sem tehettek nélkülük akkoriban. A befolyásuk, amit a vezetési
területekre gyakoroltak, félreismerhetetlen volt. Canto von Arminius (W.
Martin) befolyását, egy gyenge vézennel bíró kutyáé és a Quanto v.d.
Wienerau-ét (H. Martin) az egekig magasztalták, mint a modern német juhászkutya
megalkotóiként. Ekkortól már nem sok, v. egyáltalán nem esett szó a munkakutya
képességekről. A viernheimi tenyészetet néha tréfásan a szépség tenyész
üzemének is nevezték. Néhányan azt állítják, hogy ők okozták a legnagyobb
károkat a fajtának, olvasható ez Walter Hoffmann tudósításában. Ezzel a
megállapítással én teljesen egyetértek. Ez volt az egyik irányzat, amelyben az
általuk kreált német juhászkutyát, mint Standard-t feltételezték. A kettős
egoizmus, meglátás, haszon, versengés különösen, ha ázsiai országok kerültek a
látótérbe. Azt, hogy a munkakutya tulajdonságokat a minimálisra redukálták, azt
is áruba vették. Ebben az időben, Németországban láttam több vizsgát is, ahol
olyan módon kaptak pecsétet a vizsgájukhoz (a tenyésztés számára), hogy azokat
legszívesebben elfelejtené az ember. De sajnos ez volt a realitás.
Ez egy veszélyes irányvonal, ahol
az ember könnyen jégre mehet, és az mindig is veszélyt jelent, (mint ahogy az
annak is bizonyult). De az egész világ szaladt az SV-hoz (értsd ez alatt az
Arminius és Wienerau kennelt), mert az általuk vélt jegyek kellettek a
sikerhez, ahhoz, hogy az ember ne akarjon kiesni a hajóból. A külföldi
elöljáróságok, Holland-belga stb, és sok tenyésztő is hozzájuk csatlakozott. Ha
ezen irányzatnak lett volna valami kis pozitív vonzata, akkor az ember azt
mondhatná, hogy ez néhány fajta imádó bevezetésének volt a módja azért, hogy
(mindenek előtt Németországban) még jobb munkakutyákat lehessen tenyészteni.
Kényszerű rossz volt, hogyha a munkatulajdonságokat akarták megállapítani. A
rendőrség, a hadsereg, a vámosok, már nem tartották kielégítőnek a német
juhászkutya használhatóságát. Jóllakottak voltak, és sajnos ezt a fejlődést
közvetlen közelről átélhettem. Alfred Hahn a vom Busecker Schloss kennel
tulajdonosa, félreérthetetlen volt. Nekem azt mondta: „Koos, ha Te a német juhászkutyát javítani szeretnéd, és én tudom, hogy
Te ezért küzdsz, akkor fogadd meg ezt a jövőben. Az ember viszonylag kevés
generáción keresztül erősen javíthatja a felépítést. A vézen és a szükséges
munkakutya tulajdonságok javítása viszont hosszú ideig is eltart. Jó kanok
mindig is voltak, de a szukáid minőségéről gondoskodjál!” Véleményem
szerint, ez a tiszta igazság, így kimondva egy nagyon tapasztalt tenyésztő és
körmester által. Egy még szintén tőle származó kijelentés: „Felugatásnál
láthatod és hallhatod a kutya lelkét!! De, mint bíró, neked ezt fel is kell
ismerni!” Mindkét kanja Greif zum Lahntal, és a fia Sagus és természetesen több
kan is, rendelkeztek komoly teljesítménnyel, értsd ez alatt munkakutya
tulajdonságokkal. A javításra vonatkoztatva pl. a fennmaradásra, Amerikában egy
vizsgálat végeredménye nagyon érdekes volt. Ebben azt állapították meg, hogy
azon gének jegyei, amik a szépségért lennének felelősek, éppen a génekben
jönnek elő, meghatározva a vézent is. Ha ez valóban így van, akkor újabb
problémákkal kell szembenéznünk. Ebben az esetben, ezekről a vonalakról és azok
egzisztenciájukról nyilvánosan vitát kellene folytatni, csak és kizárólag
szakmai szemmel nézve. Akkor ez a vita valóban értelmes lenne és nem
értelmetlen! Főleg a vezetés tehetne arról a legtöbbet a fajta érdekében a
szépségre vonatkozó bírálatokra reagálnának minél gyorsabban és a véleményemet
meg kellene változtatnom ez ügyben. A határozatlan vezetőségi tagok, akik talán
a saját meggyőződésükből, ezekben a parttalan vitatkozásokból, amik inkább
érzelmi semmint szakmai eredetű vitatkozás, kimaradnak, nem tesznek semmit, v.
mindenesetre háttérben maradnak. Elmúltak azok az idők, mikor a fák az égekig
nőttek. Eljött az alkalmas idő a változtatásokra, nem csak a struktúrára
vonatkozóan, hanem éppen a döntéshozatalok vonatkozásában. Ehhez az is hozzátartozik,
hogy túl sokáig maradnak a vezetői székben. Hosszú ideje látható és ez nagyon
rossz, nem csak a szervezet számára, az egyén számára is (ellaposodik, meg
akarja az időt állítani, kizárólag sofőrrel közlekedik). Ebben az esetben az
ember érezheti az új változtatásokat, mint veszélyt (a saját hivatalára nézve).
Egy újfajta lelkesedés, értsd: új vezető, aki esetleg a fajta fennmaradásának
céljából esélyt akar kapni azért, hogy elképzeléseit megvalósíthassa. Azért,
hogy a célját elérhesse, a döntéseknek valóban mindent tartalmaznia kell, hogy
ennek a gyűlésnek értelme legyen.
Sok sportbarát nyomoz a hivatali
igazságtalanságok ellen, csakúgy, mint a kutyák értékelésénél. Az
igazságtalanságok ellen fellépő csoport jel szavára emlékeztet:
„Könyörületesség a farkasnak, igazságtalannak lenni a bárányokkal szemben!” A tenyésztő,
Mint ahogy mindig is, a tenyésztők a (szabályzatoknak megfelelően) napjaink
német juhászkutyájának, a színvonalának a meghatározói. A kreativitásukat nem
lenne szabad korlátozni. A tenyésztésszabályozás is elég egyértelmű. Egy másik
nézőpont A küllemvonalnál több tenyésztő és tulajdonos (Hollandiában és
Belgiumban is egyaránt) a szukáikat Németországban képeztetik SchH1-re és korongra
(biztosan a körülmények való tekintettel).
Ezzel semmi baj sem lenne, ha az
jó okokból, mint pl. ismeretszerzés, szaktudás v. az idő miatt történik. De
sajnos ez néha nem mindig ebből az okból kifolyólag történik meg. Számomra
hihetetlen, hogy olyanok, akik még az egyes gyakorlatok ismeretének birtokában se
lennének, 2-3 hónapon belül SchH1-t szereznek és körungot tesznek. Tekintettel
az érvényben lévő szabályzattal ez szinte lehetetlennek tűnő dolog. Ahhoz, hogy
ez elérhetővé váljék, szükség van erre egy nem teljesen korrekt láncszemekre,
bírókra, segédekre, helyi szervezetekre stb. Ezzel összefüggésben láttam
példákat, mikor a kutyák visszajöttek az eredeti helyi szervezetükbe. De, ami
történt az megtörtént, és elfogadásra került…fizettek érte és tenyésztettek
vele. Meg vagyok győződve arról teljesen, hogy a nagy mértékű kiesési arányhoz
e kutyák is alaposan hozzájárulnak.
Ne felejtsék el, kérem, hogy a
fajta fennmaradásának az alappillérei a szukák. Ezzel az eljárással tesszük a
fajtát végső soron valóban kedvezőtlenné. Teljesítménybíró és körmester Egy bírótól
ugye azt várjuk, hogy az ő szaktudásával, mindenek felett álljon, az egységet
kell, hogy sugározza, személyre és kutyára való tekintet nélkül alkosson
véleményt, értékelést. Ehhez kapcsolódnak a szabályzatok, amik véleményem
szerint egyértelműek és világosak. Magától értetődően az értekéseknek hagy némi
mozgásteret, de csak annyit amennyi feltétlenül szükséges. Günther Diegel- nek
(SV KKF) a megközelítésében is egyértelmű, hogy mit is jelent a SchH1 vizsga.
ITT kellene a további fejlődésnek a bázisát kiépíteni és lerakni.
A kutyák értékékelésekor a nagy rendezvényeken azt a célt kell
szolgálniuk, hogy az eredménylisták élén csak olyan kutyák szerepeljenek, akik
olyasféle minőséget képviselnek, hogy ők képesek legyenek a fajta további
javítására. Azzal teljesen egyetértek, hogy a valóság egy kicsit másként
néz ki. Például: A nyomok hossza Krefeldben a VB-n ehhez nem járul hozzá. De
aki viszont közbelép! De ez nem tud olyan lenni, hogy egy saját kezűleg
készített kritériumok keretei között a kutya vizsgát teljesíti, kap egy
elismervényt v. körungozott lesz, arra, amire nem szolgált rá. A bíró itt olyat
tett, ami miatt nem csak saját magát szégyenítette meg, hanem a sportbarátok
tetszését sem nyerte el ezzel, és végül a legcsekélyebb módon sem támogatta a
fajtát. De azt tette, amit kell, így ő kedvelt maradt és sokat bírálhatott! Egy másik nézőpont, amivel az un. kiképzési
vonalat meg kell beszélni, és a tényeket, hogy egy javított kiképzési módszerek
és technikai segédeszközök révén, (dicséretes dolog lenne ez), a kutyák is a
munkakutyák számára szükséges több keménységgel bírjanak, és a szakértelem
révén még jobban kiképzettek legyenek. Ha ezt sikerül művészetté tenni, ÉS
ösztönzést adni a magas pontok által, akkor kapunk egy másik komoly problémát,
nevezetesen a kutya önállóságát. Az idei évi BSP-n erre több példát is láttam.
Alapjában véve, a kiképzés e módjában nincs semmi rossz, DE, ha a bíró
nem lát át az egészen, és ezeket, a kutyákat magasra értékeli, akkor ismét
gyorsan olyan téves területre érünk, annak negatív következményivel a
tenyésztés és a jövő számára! Meg vagyok szilárdan győződve arról, hogy a német
juhászkutya munkakutya képességei őstől fogva, a genetikai eredetből kell, hogy
jöjjenek. Ha a kutyák a gyakorlatok jelentős részét technikai segédeszközök
alkalmazásától függően hajtják végre, akkor ismét téves úton járunk. A német
juhászkutya nem malinois, a teljesen más felépítésével.
Remélem, tudjátok, amire én
gondolok! A téves út, mindhárom ágazatra érvényes. Egyre több kutya adja fel
nehéz feltételek között a nyomot. Természetesen kell is tenni a tréningekkel,
hogy jobb legyen, de a genetikai hátterének IS meg kell, hogy lennie (az akaratnak,
hogy valamit találni kell). Ezért a nyom olyan lényeges eleme és fontos a
jelentősége ennek az egész programnak. Egy bírónak ezen állásában a genetikai
képességet is fel kellene tudnia becsülni, és ezek alapján bírálni. Ahogy azt
már az elején is írtam: a nyomok hossza Krefeldben a VB-n ehhez semmit sem tett
hozzá! Úgy gondolom, hogy ezzel a kanokat, de különösen a szukákat, akiket ily
módon értékeltek ÉS a tenyésztésbe vételi lehetőséget kaptak. És itt van a használati érték, vagy ami
ebből visszamaradt, a technikai játszadozás. Más szavakkal: a 100 pont
valóságban nem öröklődik. Sem a nyomnál, sem az engedelmesnél, és legkevésbé az
őrzővédő ágazatnál! Mint tudvalevő a tenyész alkalmassági vizsga/ körung a
munkavizsgával együtt 2 akadály jelent ebben az irányban… Csak mondja ki bátran,
hogy de! Fajtanemesítés Vagy? Mert az ember gondot okozott magának, ha az
alacsony munkaképességgel megáldott kutyákat a küllemvonalból, a tenyész alkalmassági
vizsga szabályait már jó pár évvel ezelőtt kitágították. A kutyákat póráz
nélkül szabadon követésben kellett felvezetni, ereszteni és őriznie kellett
stb. Valóban reményteli volt! Viszont sok körmester külföldön is elég sajátos
felfogásban alkalmazza a szabályokat. Más szavakkal mondva, mint ahogy azt
mindig tették, és ez rosszra vezetett.
A szabályokat be kell tartani. Egyébként akkor az embernek nincs
szüksége szabályokat alkotni. Igaz vagy sem? Ezeken a körungokon a kutyát a faj
fennmaradásának az elemi alkotórésze számára újból felül kell vizsgálni, meg
kell méretni. Ennek egyáltalán nem szabad olyannak lenni, mint annak a tenyész alkalmassági
vizsgának, amelyiken én is részt vettem, hogy a kutyák a terhelésnél a védőkart
két ízben is elengedték, és csak a segéd segítségével jöttek vissza, és ezek
után az ÖMT „kifejezett” minősítést kapták. És tényleg nem volt kivétel!
A hivatalban lévő körmester
megjegyzése annyi volt, hogy ezek a kutyák korábban már egy TELJESÍTMÉNYBÍRÓNÁL
bizonyítottak. Egyébként meg semmilyen minősítést nem kaptak volna. Vagy? A
segédet, aki a kutyákat olyan jól megfogatta, megdicsérték. Egyébként az a
fiatal segéd is jól mutatta azt, hogy ő még talán másfajta ajánlatot is kapott.
Sajnos, csak sajátos módon állította ezt v. talán állítania kellett. Ha nem
akkor nagy valószínűséggel eltávolítják a húsos fazéktól!
Ennél a kvalifikációnál nagyon
meghasonlott vélemények következtek a pálya széléről. Számomra kristály tiszta
volt, hogy ez esetben a szabályokat
durván semmibe vették. De egyébként is, csak sok, vidám arcot lehettet látni.
Ezt követően nyugodtam lehet tenyészteni, mert a szukák egyike már be volt
fedeztetve, egy V-kutyával. A következő lépés ezen a lejtőn az lenne, hogy a
kutyát csak némiképpen terhelik az őrző-védő vizsgálatnál. Aztán elfogadjuk,
hogy a kutya már a teljesítménybírónál bizonyított korábban. Téves!! Téves és
még egyszer téves ez a felfogás!
De hívhat valaki engem, aki a
bírókat már kiigazította vagy felelősségre vonta! És mint ahogy látom, mint
ahogy azt gyakran láttam, nem helyes az, hogy a vezetőségi tagok, akik már
talán hosszú évek óta ülnek a székükben, a tisztségükben tudnak maradni. Egy
makulátlan sportbarát, talán ezt nem akarná még saját maga számára sem. A
hivatal az állítólag kissé másabb és azt elfogadják. Ha ezt még egyszer mindent
átgondolok, akkor arra a megállapításra jutok, hogy itt fent nevezett tények a
német juhászkutya hanyatlásához vezettek.
Az a véleményem, hogy meg kell próbálni, belülről megváltoztatni a
szervezetet, természetesen teljesen demokratikus módon egy többségi bázisra
építkezve. Az nem járja, hogy azt az utat válasszuk, hogy a tagság törvényi
kezdeményezést vesz, mint ahogy a RSV2000-nél. A különböző törvényi
kezdeményezés helyett inkább a párbeszédet kellene kezdeményezni, és figyelni,
hogy a közösség által leginkább elfogadott dolgok azok, hol helyezkednek el.
Nem hiszem, hogy a német juhászkutya vonatkozásában, az emberek közül még
többet a fent említett okok eltaszítják a fajtától, és búcsút intenek a német
juhászkutyától. Minden egyes tagra szükségünk van jelenleg, de meg kell
hallgatni őket. Ki fogja ezt kihívásnak venni? Baráti üdvözlettel: Koos Hassing
Riethoven Hollandia forrás: Steinhart fórum netboard 2012.
