Bemutatkozás

Magamról

1971-óta „kutyázom"

Az én történetem,  nem úgy kezdődik, hogy gyerekkorom óta vágytam kutyára, és végre kaptam egyet, vehettem egyet, így nagy álmom valóra vált. Nem emlékszem, hogy gyerekként a kutya látványa izgalomba hozott volna, hogy jaj én úgy szeretnék egyet. Sőt! A messzi homályban , mintha egy kutyaharapás emléke lapult volna. 

Városi lányként, valójában nem is volt olyan meghatározó élményem, ami kutya utáni vágyakozást hívott volna elő. Bérházban laktunk, alig alig volt kutya akkor még a városban, a kutya, mint társállat tartása nem volt elterjedt szokás. Apámnak viszont erős vágyakozása volt, hogy kutyája legyen, mert ő gyerekként, kertes házban lakott és kutyákkal nőtt fel. Így került hozzánk, a lakótelepi lakásba Bengó öt hónaposan.(12 évig élt velünk, a családdal) Magyarországon abban az időben volt a boxer láz, a fajta igen népszerű, amivel a kutya kiállításon szembesültem. Világkiállítás 1971-ben, 4 körben bírálták a boxereket!

A mi Bengónk, első és egyetlen kiállításán kitűnő 4. minősítést szerzett, elismert szakbírótól! Számomra a legtermészetesebb dolog volt ez, a mi gyönyörű és okos boxerünknek ez járt!  

Közelünkben volt a IX. ker-i kutyaiskola, ahol hétvégenként a kiképzés zajlott. Bengo ott is eredményesen szerepelt, előbb apám, majd később én voltam, aki minden hétvégén ott próbálta ellesni, megtanulni a kiképzés rejtelmeit. Apámmal, K I. munkavizsgát tett Bengó, de ez számomra semmit nem jelentett, hiszen ettől én még nem tanultam meg "jól" irányítani a kutyát. Meg kellett tanulnom, ami sokszor járt izgalommal. Időnként verekedést provokált, ami rémületbe ejtett.

Bevallom, első kutyásként elvakult és elfogult voltam a kutyámmal, nem is emlékszem, hogy valójában hogyan teljesített. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát, a nagy sétákat, a kutyás összejöveteleket, az esti kutyasétáltatós duma partit. Ami határozottan megmaradt az emlékezetemben, hogy a kiképzésben akkor természetes és szokásos durvaság (par force) módszer taszított, nagy ellenállást váltott ki bennem.

Második kutya, akivel megosztottam az életemet már egy rottweiler volt. Arnold, az örök minta és örök szerelem. Ő férjem hozománya házasságunkba. Arnold, Magyarországon született első rottweiler alom kiváló példánya volt. (1974-1982) Férjem és barátja közösen hozták be az első két rottweiler szukát, így a fajtát kezdetektől figyelhettem, tanulhattam. Természetes része volt az életünknek a kutyaiskolába járás is, mert munkakutyáknak neveltük, tartottuk. Ehhez akkor a kiállítás is hozzátartozott, mert abban az időben ez a kettő szoros kapcsolatban volt egymással. HCH, KII. munkavizsga volt az elért eredménye.

Ez nem izgatott fel, nem ezért imádtam. Jó volt vele kutyásnak lenni, mert szerethető, okos, bújós maci volt otthon, de kemény, határozott a pályán és a séták alkalmával. Pisszentésre, akár egy ujjal lehetett irányítani, meg természetesen, a megtanult vezényszavakkal. Győzővel dolgozott, ő tanította meg a vizsgafeladatokat én meg csak a séták alkalmával használtam a szavakat, amit tudott.(lábhoz, ül, fekszik, vársz, ott maradsz, akadály, fúl rossz) Ritkán sétáltattam, mert engem intenzíven védett és én ettől zavarba jöttem, ideges lettem, mert nem tudtam kezelni ezeket a helyzeteket. Otthon nem volt szükség sok mindenre, mert a lakásban nyugodt kutya volt. Gyere ide, menj a helyedre, ott maradj, igyál, egyél, áll, ül, fekszik, és ne ugass/vagy csend legyen ha az ugatást kellett leállítani. 

Sok – sok évig "csak" gondoztam, nevelgettem kutyáinkat, mert Arnoldot több másik rottweiler követte, hiszen nagy elhatározással belevágtunk a tenyésztésbe. Szakirodalom, internet abban az időben nem volt, így minden információt úgy szedegettünk össze régi kutyásoktól, vagy tanultunk a saját kárunkból. 

Harmadik kutya, aki a kutyakiképzés iránt elkötelezetté tett, Crisztosz kutyánk. Vele öröm, és sikerélmény volt a "munka". A reggeli, délutáni séták alkalmával amikor, négyszemközt mentem vele sétálni, no akkor gyakoroltam az addig tanult iskolás elemeket, amit Győző tanított meg neki. 
Lakótelepen laktunk, így a napi négy sétából nekem is is jutott néhány, a hétvégi kirándulások mellett. 

Elköltöztünk kertes házba. Volt nem kevés izgalom a három kutyával, amit egyedül kellett megoldanom. A két kan utálta egymást és a figyelmetlenül nyitva hagyott ajtó okán produkáltak olyan verekedést, hogy óráknak tűnő küzdelem után, tudtam csak szétválasztani őket. A harmadik ilyen akció után, elkészült a kennel!

Mennél jobban belemerültünk a tenyésztésbe, kutyázásba, annál jobban ástam magam én is a témába. A gyerekek is nagyobbacskák lettek, így egy kicsit több időm jutott a kutyázásra. Ami a kiképzést, iskolába járást jelenti, hiszen a kutya a mindennapjaink része volt, mert mindig velünk éltek, városban, bérházban, lakótelepen, majd jóval később kertes házban is. Crisszel, már az őrző-védőbe is be mertem állni, mert megbízható, fegyelmezett és nagyon figyelmes kutya volt. 

A kiképző iskolákon örök téma és vita tárgya egyes kiképzői módszerek eredményessége és a munkakutya versenyek. Persze itthon is a német juhászfajta kedvelői jártak ebben élen. Hatalmas viták, sokszor örök-harag született abból kinek a kutyája jobb! Akkor a kutyák legnagyobb erénye a jó őrző-védő képesség volt, a mi rottweilereink élen jártak abban, hiszen ez volt a fajta erőssége. Persze más fázisokban is jók voltak, hiszen K II. vizsgát tettek. 

Elhatároztam, hogy én márpedig megtanulom kinek, van igaza. Ekkor a tanulás időszaka következett. 
(1985) Kinológiai nyári egyetem,
(1987) Kiképzésvezetői tanfolyam Esztergomban.
(1989) Kiképzésvezetői tanfolyam Baján.
Ez meghatározó volt később, mert mindkét helyen német előadó volt, Fridrich Menschel, Hans Kittelberger urak, az NSZK-ból! Nem sokkal előtte  választottam magamnak” saját” kutyát. (1986.)

Ő nem váltotta be a reményeimet, őrző-védő fázisban, nem az elvárt teljesítményt nyújtotta, viszont nyomkövetésben és fegyelmezőben jól teljesített. De mint tudjuk a vizsga három fázisból áll, és nálunk első helyen a kiváló őrző-védő képesség. Így róla nagy sírások közepette lemondtam.

1988, a világútlevél bevezetésének éve volt, amikor szabadon utazhattunk, így első utunk- fajtánk szülőhazájába, ADRK klubkiállításra vezetett. Ott feltűnt mennyire jól, és szeretettel kezelik a rottweilereket, ami hazánkban akkor még nem volt természetes. 1989. februárjában a MEOE Rottweiler Szakosztály elnöke lettem, így felvettem a kapcsolatot az ADRK kiképzői főfelügyelőjével és sok éves kapcsolatunk alakult ki. 1989. nyarán Wolfgang Gaa ADRK kiképző, versenyző, teljesítménybíró (tenyésztő) tartott kiképzésről tanfolyamot az érdeklődő rottweilereseknek.

Akkor néhány hónapja, a Pestlőrinci Kutyakiképző iskolán csoportot vezettem, igyekeztem új módszerek bevezetésével okítani a kutyásokat. Wolfgang előadása csak megerősített abban, hogy jó úton járok. A következő kutyámnak, egy baleset folytán eltört a könyöke, így vele sem sikerült magasabb szintű vizsgáig eljutni. 1990-ben Wolfgang ismét tanfolyamot tartott, ahol további új dolgokat tanultunk.

Igazán lelkes kis csapat jött össze az iskolánkon, így sokukkal engedelmes, IPO 1, IPOI 2 és egy kutyával IPO 3-as szintre is eljutottunk, a munka oroszlánrésze a gazdáké volt, én csak a „szellemi” irányító voltam. Ennek a munkának az elismeréseként, bronzkoszorús mesterkiképzői, majd ezüstkoszorús mesterkiképzői címet kaphattam, a MEOE elnökétől. (1993, 1996) 

1992-ben ismét saját kutyát választottam. Őt sikerült IPO 1 vizsgán is bemutatni. Mindhárom fázisban eredményesen szerepelt, szép, kiállításon is eredményes kutya volt.

Őt még további két saját kutya követte, a család összes kutyája mellett. Rita fia Zami( 1995.) lánya, Grace, Koxi (1998.)

A szép és jó kutya elvét valljuk, ezért a munka mellett a kiállításon is eredményes kutyáink voltak. Kennelünk így jutott el az ezüstkoszorús mestertenyésztő címig. (2002.) Itt a lendületünk kicsit alábbhagyott, de ma is azt csinálom amit szeretek. Minden tevékenységem a rottweiler tenyésztéssel összefüggött, neveltem, gondoztam, a nálunk született kölyköket, segítettem az új gazdiknak elsajátítani a kutyázás tudományát. 

Az évek alatt egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy minden a tenyésztésnél, az alomban kezdődik! Sokkal jobb, eredményesebb munkát tudtam végezni, ha a nekem megfelelő, velem jó kapcsolatban lévő, figyelmes, tettre kész kutyával volt dolgom. A kutya viselkedésének helyes ismerete, a sok közös játék, séta, mindig meghozta a gyümölcsét. Ehhez hozzátartozott, hogy a rottweiler egy karakteres kutya, ahol a határozott, következetes nevelés sem maradhatott el. A jutalmazás és büntetés alkalmazása, egyre inkább a jutalmazás felé, a helyes motiváció megválasztása felé tolódott el. Mindehhez nagyon fontos volt, a (fajtámban) kívánatos jellem, hogy kutyám a képességek birtokában legyen. 

Persze, mivel az iskolai munkám során sok másik fajtával, kutyával összeakadtam, lehetőségem volt az összehasonlításra is. Így kerestem - kutattam mi a közös, mi az eltérő, mivel eredményes egyik, és mivel egy másik kutya tanítása, kiképzése. Mára kialakult véleményem van. Egyértelműen az operáns kondicionálás, ezen alapuló kiképzés híve vagyok és vallom, hogy a tenyésztés mellett, a kölyökkori élmények, szocializáció, meghatározó minden kutya életében. Ezt igazolja a sok- sok kutya is, akik tenyészetünkből kikerültek, és az a sok-sok kutyás, akik az irányításommal sajátították el a „kutyázás” tudományát. Krausz Győzőné Tünde - Az eredeti írás éve 2007. 

Az elmúlt években ehhez pluszban jött: Kutya óvoda vezetés 2006-2011-ig. Ezzel párhuzamosan -Csoport vezetés, helyettesítés: 2007-2011-ig   2008. Új kiképzési technika elsajátítása, beleástam magam a klikker képzésbe. Folyamatos blog írás, 2011-től tematikus blogok. Honlap szerkesztés 2003-ban, megújult 2007-ben végül 2017-ben, hogy mobil barát legyen. Unokahúgom készítette, tőle tanultam meg, hogyan bővíthetem,  alakíthatom. 

30 évet töltöttem el a kiállítások világában (is). 50 év aktív kutyás múlt van mögöttem. Soha más nem vezette, nem gondozta a kutyámat és ki se képezte helyettem. Természetesen volt segítségem amikor vizsgára vagy tenyész szemlére készültem, hiszen az segéd nélkül nem megy és tanácsot is elfogadtam. Életem nagyobb részében folyamatosan, rendszeresen kutyaiskolába jártam, mert mind az idősebb, mind a fiatal saját kutyáknak kell a tréning. 

Akkor is a kutyaiskola tagja maradtam, ha a kívánt felkészülés befejeződött. Így nem hallomásból tudom, amit tudok és a vélemény az enyém, amibe a tévedés lehetősége is belefér. A tudatos, önálló kutyakiképzés elkezdésétől szokásom, hogy utána járok dolgoknak, majd tájékozódás után összerakom az információkat. Mivel egy állandó közösség tagja voltam, a pihenő időben, mint barátokkal beszélgettem az odajáró kutyásokkal. Csoportokat is vezettem Így a megszerzett ismereteimet át kellett adnom a kezdőknek, a haladóbbaknak és a haladóknak is. Így nem csak a rottweiler fajtában szereztem gyakorlati tapasztalatot. A csoportvezetés feltétele, hogy az ember tudja megfogalmazni az átadandó információkat és mind a gazda, mind a kutya épüljön tőle, rövid idő alatt látványos javulás álljon be a kutya viselkedésébe. Sikerült. Ezen túlmenően még a közösség formálás is feladatom volt, hiszen nem egyéni képzéseket tartottam és ehhez be kellett tartanom az adott iskola vezetőjének, kutyásainak az elvárását is.