Ez a történet az ösztönös cselekvésről szól, amikor a frissen vett apportfát Dezsinek oda adtam.
Azonnal elvonult a
helyére vele, és amikor utána mentem, csúnyán és nagyon ellenségesen morgott és
harapni is akart, gondoltam én a testtartásából. Már megtapasztaltam, hogy az új tárgyak
fokozott érdeklődést és birtoklási vágyat válthatnak ki belőle. Kölyök, így ez
még természetes, de nem minden kutyára jellemző. Ismeretlen soha nem tapasztalt szituációban ösztönösen cselekszik.
Ezért ott hagytam nála
a fát és elmentem. Pár perc múlva
visszamentem és elkértem tőle az apport fát. Nem erőszakkal, de trükkel. Jutalomfalat volt a
kezemben, csábító sajt, amit meglengettem az orra előtt. Úgy kínáltam a
falatot, hogy el kellett fordítania a fejét, hogy elérje. Addig én sutty
elszereztem az apportfát egy gyors mozdulattal. Gondoltam videóra veszem,
de kétszer soha nem csinálja ugyan azt, másodszor már nem védi vadul a kincset.
Sose kényszerítettem, nem kezdtem el vívni vele, hiszen nem tudott meglepni, így nem volt háborúskodás közöttünk. Persze nem kerülöm a bajt, nem hagyok rá mindent, végén az enyém lesz a tárgy háborúskodás nélkül is. Az egom nincs jelen a történetben, hiszen nem képzelem azt, hogy legyőz a kutya. Az apportfa nálam és aznap el is vittem, eltettem, majd másnap újból oda adtam, meg elvettem ismét! Egy játékot én indítok és én is fejezem be, elv alapján haladtunk tovább! Így lettem én az események irányítója! Én irányítom a kutyát, nem ő engem! Soha nem is kellett rettegnem és félnem sem, egy perc bizonytalanság nem volt bennem soha, egyik kutyánknál sem. Szerettek engem és elfogadták az irányításomat. Ez a videó, már a másnapi játék és a tesóval való reagálást mutatja meg.
Hallgasd ezt a mély morgást! Komoly és fenyegető. Nem is megy Izisz a közelébe! Amikor Izisznek adom a fát, ő nem morog, de ráteszi a fejét és úgy jelzi-ez az enyém! Ez az érdekes nézés, alulról felfelé, rotti jel-ha nem hagysz békén baj lesz!