Filmforgatáson Lilu és Carlos

A színfalak mögött. A filmkészítés rejtelmei. Hortobágyi Tibi, kedves kutyás barátunk telefonált, hogy az Ebugatta stábja, rövid fajtaismertető filmet szeretne készíteni a rottweilerről. Segítenénk–e? Rövid gondolkozás után igent mondtunk. Az első időpontban, az eső keresztül húzta az Ebugatta csapat számítását, így egy héttel későbbre halasztódott a forgatás. A második időpontban gyönyörű napsütésre, kellemes őszi időre ébredtünk. Irány a forgatás! Budapesten, a pesterzsébeti Kapitány pusztán, vagyis Hlavács Jani, Pesterzsébeti kutyakiképző iskoláján találkoztunk. Bár itt van a szomszédunkban, bevallom sose voltam még ott. Rövid séta, majd irány az iskola területe. Lilu és Carlos testvérek, üdvözlés képen egy rövid, futást, játékot produkáltak a kameraman kérésére.  Majd pózolás, helyben maradás.

Aztán csere. Levente Zsolti és Gösser jött a pályára. Csoportba zárás, pózos gyakorlatok, behívás. Majd Viktor következett Carlossal. Akadály, palánk, labda. Utánuk Joszkin Laci a szukájával Hugi, majd ismét Lilu és én. Közben csak forgott csak forgott a kamera. Beszélgettünk a fajtáról, a fajta helyzetéről. Majd Harcsás Márti kérésére helyszint váltottuk, kimentünk az utcára és a buszmegállóba is. Felkerült a szájkosár, hiszen az kötelező! A mai napig a tömegközlekedési eszközökön. Jól jött, hogy Liluval ezt már gyakoroltuk, hiszen rendszeresen sétálunk a városban. Na persze, nincs mindig szájkosár rajta, de azért mindig az autóban van. A kamera meg forgott, csak forgott. Az operatőr ötletelt, mit is kéne csinálnunk., mi meg igyekeztünk. Jópofa apró ötletei voltak, a kutyák meg ügyesen meg is csinálták, az irányításunkkal. Visszamentünk a pályára és felvettük az őrző-védő részt. Pici pihenés és jött a szöveges rész. Márti kérdezett és mi válaszoltunk. Mindhármunkat külön vettek fel, de érdekes így visszahallgatni, hogy mennyi egyező dolgot mondtunk.

Néha pihentünk egy kicsit, akkor nosztalgiáztunk, beszélgettünk a kutyázás helyzetéről, felelevenítettük az elmúlt éveket. Harcsás Márti mesélt új kedvencéről, egy kis puliról, hiszen ő is visszatért a kezdetekhez, kedvenc fajtájához, a pulihoz. Amikor a stáb úgy ítélte meg, hogy elég anyagot forgattunk, elbúcsúztunk. Hortobágyi Tibitől kaptunk Royal Canin tápot, etető tálat, szép piros pórázt. Jól esett a figyelmessége. Utána egész héten aztán izgalommal vártuk, vajon milyen is lesz a kész film. Szerintem nagyon jól sikerült.