A fogd, hozd, tartod vezényszavakat tanítom
pici kortól, a "labdás" apport játékoknál, így azt már ismerte Lilu, amikor a szabályos apport
gyakorlatot elkezdtem tanítani. Először sík talajon, aztán akadályon át. Nem használtam kényszert, még
nyakörv sem volt rajta a gyakorlásokkor.
Klikker, apportfa és elhatározás voltak a kellékeim. Ezeket a módszereket kombináltam, próbálgattam, amit már blog formában közzé tettem itt. -klikk a mondatra! Az IPO vizsgarend szerinti apport
gyakorlatok leírásában ott a tanítási
cél. Nagyon precíz formai végrehajtást
követel meg.
Az ember hajlamos a
kiképzés kezdetén már elvárni a kutyától, hogy úgy hajtsa végre, hiszen az
iskolán, a bemutató videókon már a kész munka látható és az embernek az az a
képzete támad, hogy a kutya ezt magától is így tudja. Pedig nem! Bizony hamar elkedvetlenedik az ember, ha
nem sikerül elsőre, vagy a kezdeti sikerek után, visszaesést tapasztal.
Kényelmesen azt gondolja, hogy ez neki
úgyse fog menni. Lemondóan legyint, sikerül, ahogy sikerül. Amikor nem
sikerül, ki is jelenti, hogy az ő kutyája nem is apportos, nem szereti az
apportfát.
Mi rottweileres gazdik, hamar mentséget találunk
szeretett kutyánk hiányosságaira, mert ezer másik szerethető tulajdonsága van. Így, ha magától nem tanulja meg a
kutya, ritkán kényszerítjük. Itt nem a fizikai kényszerre gondolok elsősorban, de a kitartó gyakorlásra, az elhatározásra, hogy valóban
megtanítjuk az apport gyakorlatokat!
Fizikailag sem egyszerű kényszeríteni egy nagy, erős, dominanciára
hajlamos rottweilert, ezért én sem így próbálkoztam, annak idején Úzóval sem,
így Lilunál sem volt gondom a helyes arány megtalálásával. Mert kényszer nélkül nem megy, DE A KÉNYSZER NEM EGYENLŐ AZ ERŐSZAKKAL! Időnként próbára tette a türelmemet, amikor nem
volt kedve az apporthoz. Mivel nem volt fontos határidőre, meg mindenáron
elkészülni, volt idő a kísérletezésre. A közös tevékenységért gyakorolni,
a magunk örömére. Amikor nagyon nem ment, abbahagytuk és másnap folytattuk.
Ennek az írásnak az apropóját az alábbi videó
adja.
Azt éljük meg, azt hisszük a kutya sumákol, direkt nem dolgozik! Tényleg? Nem volt kedve? Bosszantani akart? Nem, nem! Szépen sorban leírom milyen hibákat követtünk el! Nézd a videót! Nem kezdődik rosszul, lelkes, motivált Lilu. Alapállás, ül, koncentrál és nem ugrik ki, megvárja míg kidobom a fát. Akadály ugrik, - éééés - nem leli meg az apportfát! Megkeresi, visszaugrik, hozza az akadályon át, előttem ül, tartja. Játszadozik vele, köpné ki. Ez hiba, ezért igyekszem korrigálni.
Javítsunk, ismételjünk, gondolom
én. Csakhogy Lilu ezt másként gondolta. Az eleje még jó, de vissza nem ugorja az akadályt. Ismétlés. Akkor sem ugorja! Bizony valahogyan rá kell venni, hogy jól megcsinálja! Sokak szerint kézenfekvő lenne, nyakörvvel, szögessel megrángatni, hogy megtanulja ki az úr a háznál - én csak azt kérdezem, de minek is? Helyette marad a rávezetéses módszer.
Igyekszem
nyugodt maradni, de azért a hangom elárulja, hogy nem vagyok elégedett. Újból próbálkozom,
hiszen rosszul nem fejezhetjük be!
Biztató kezdés, de Lilu mást
szeretne csinálni! Bökdös és szelíden
kényszerít, teljesen olyan mintha elfelejtette volna, mi is a feladat. Pedig
nem, csak szeretettel csinál hülyét belőlem. Addigra már én is rájöttem mit
hibáztam. A zsebembe tettem a
teniszlabdát és Lilu úgy döntött, hogy ő már szívesebben játszana! A kecske is jól lakjon, a káposzta is
megmaradjon - megoldást választottam. Másik feladatra váltottunk, a
rész siker után, és egy jól sikerült feladat végrehajtását, megjutalmaztam a
labdával.
Miért így és nem másként?
Azért, mert pontosan tudom, hogy a pozitív
megerősítés, klikker tréning elve, metodikája alapján nem történt más, mint
Lilu felkínált nekem másik tevékenységet a jutalom reményében! Ezt én nem fogadhattam el, de durván büntetni
sem akartam, hiszen ő nem emberi ésszel gondolkozik ezért nem tervszerűen hibázik! Nem engem akar bosszantani! Egyszerűen, még
nem egyértelmű számára, mi az amit tennie kell! Még nincs kiképezve olyan
szinten, hogy bárhol, bármikor, ismételje a tevékenységet gondolkozás nélkül egy vezényszóra. Az okos kutya, gondolkozik, de nem emberi ésszel és amit így kigondol, azt nem a mi bosszantásunkra teszi!
Tapasztalat.
A klikkert, a labdát, az egyéb segédeszközöket el kell hagyni egy idő után és így is meg kell követelni a tanultakat! Akkor már valóban szóra dolgozik a kutya! Akkor sem hibátlanul, mert a precíz, vizsgarend szerinti feladat végrehajtáshoz, sokat, nagyon sokat kell gyakorolni. Ehhez vannak trükkök, tippek, eszközök, amit a profik, a versenyzők bevetnek. Lehet tanulni tőlük, de görcsölni nem érdemes.
Többször kísérletet tettem, hogy videó készüljön, de
olyankor Lilu a hibák tárházát vonultatja fel. A visszanézett videók meg is mutatják a hiba okát, de azt nem a kutya követi el! A saját mozdulataim, amit én önkéntelenül teszek irányítják a kutyát. Nyilván videófelvétel készítése közben én is másként reagálok, hiszen, ha mindent a szokásos módon csinálok, kevés hiba csúszik be. Vagy csak
a felvétel nélküli tréningeken, átnézek a hibák felett, hiszen nem fontos igazán a precizitás!?
Szerintem is-is. A precíz, hibátlan, vizsgarend szerint értékelhető munkához,
nem gyakoroltunk eleget. Ahhoz sokkal, de sokkal többet kellene gyűrni a dolgokat.
